Sokat hallottam a Duna-maratonról, régóta játszottam a gondolattal, hogy a 4 nagyból ezt még sosem próbáltam ki. Nem volt rá lehetőség, egy Plzeni 5 napos, ami szintén ekkor szokott lenni, mindig is többet ért számomra, mint a Duna-marci, és ez ma sem változott meg. De ne ugorjunk ennyire előre.
A hét eseménydús volt bringázás szempontjából, hiszen hétfő és szombat kivételével egész héten minden délelőtt terepen szedtük a kilométereket, miközben javítottuk Ágival a Pannon idei térképét. Ez alatt csak a terepen több mint 100km-ert hajtottunk, nem beszélve a ki és visszajutásról. Ráadásul mindezt az új Epic nyergében, amely ettől függetlenül otthon maradt, és a Duna-marcin a jó öreg fekete került alám. Hogy miért? Hát hogy csak egyet említsek az Epicen egy Elixir teljesít fék gyanánt szolgálatot, a feketén meg egy SLX. A kettő között pedig fényévnyi a különbség, bár az Elixir sem rossz, érzésre. A másik ok pedig hogy egyelőre még kímélet alatt van a kis piros, tesztelgetés, edzegetés stb.
A verseny
Ágival viszonylag korán sikerült kiérnünk, köszönhetően, hogy megmondtam otthon a startidőt, meg végül Helka a nagyival maradt Őrmezőn.
A rajtcsomag felvétel sem volt már egyszerű, illetve az lett volna, ha Ági nem kezd el kapkodni és nem kavar be, így viszont muszáj volt Matritól telefonos segítséget kérnem, hogy biztosan a saját rajtszámomat raktam e fel a gépre. Egyébként nem nagyon tudom megérteni, miért nem lehet kirakni egy rajtlistát a célban, bár lehet hogy csak nekem hiányzott most az egyszer ez.
A rajtcsomag is érdekes volt. Volt benne egy müzli. Nekem müzli Áginak zselé. Na azért nem mindegy. Volt benne egy nyereg táska, amit nem teljesen értek hogyan kell használni, meg egyáltalán mi fér bele, mert jó hogy a pici tatyót szeretem, de ez már túlzás. Plusz egy póló. Na ez így szerintem azért rendben van.
A verseny előtt volt egy komoly dilemmám, hogy camel back avagy nem. Végül a camel mellett döntöttem, így viszont nem kellett mezt húznom, hanem felvehettem a zsír új aláöltöző szerű lukacsos pólómat, ami bár fekete, de olyan az emberen mintha semmi nem lenne rajta, egyszóval király érzés. Betáraztam a táskát, zselé oldalra, liter víz a tartályba, és már kész is voltam. Ezek után eltekertünk a rajthoz, na itt tudtam, hogy jön a fekete leves, hiszen nem mindegy hogy milyen széles kormányon megy az ember, meg milyen rendszer van alatta. Kellett egy 10 perc mire visszaszoktam, de mire a versenye elindul minden rendben volt, kivétel a váltás, mert rászoktam a sramra, és így mindig alul kerestem a karokat, holott shimanó felső indexkarját mutatóujjal szokás nyomni. Mondjuk a héten meg pont az indexváltókart hiányoltam!
Az eleje pokol gyors volt. Végig síkon Visegrád főutcáján, majd fel a Salamon toronyhoz.
A macskakövön láttam , hogy tömörödik a mezőny, így lejjebb vettem a tempóból, hátha sikerül leszállás nélkül abszolválni a tömeget. Jelentem nem sikerült, mert bár az elején még kerülgettem a megakadókat, de végül előttem is megakadtak, így szégyen szemre tolhattam. Ráadásul pont ekkor kerültem Hidas Sanyi fotómasinája elé, így most csinálhatott rólam frankó tolós képeket.
A Salamoni meredeket elhagyva végre nyeregbe lehetett ülni,és szép nyugodtan indítani a dolgokat. Persze mondanom sem kell, hogy mellém került apuka + fia combó, csak azzal a különbséggel hogy itt egy rutintalan apuka volt, aki megpróbálta a nála egyébként gyorsabb fiút átívelni a tömegen, de ez nem jött neki össze. Megunva a szenvedésüket, ritmusváltás, majd szóltam a srácnak, hogy jöjjön utánam, majd én kiviszem a tömegből, és erre a körülöttem lévők is unszolták a srácot, mert látták, hogy én előttem megnyílnak a folyosók, meg is nyíltak. Végre elértük a Nagy- Villámra felvezető széles betont ahol el lehetett normálisan férni, és megedződhetett a szenvedés. Szépen haladtam a saját ritmusomban felfelé, közben elhagyva a sporikat, végig előzgetve. Megint többen bíztattak, sőt tették rám a kereket. Mígnem beértem egy két Migrénes srácot, akik közül az egyiknek a az egész felfelében visított a pulzusmérője. na ez lett az én helyem. Ezekkel a srácokkal kezdtünk egy ütemben haladni, és szépen megmásztuk a betont, majd végre be a dögmelegből, az erdőbe. Mindeközben a lábam elkezdett rendetlenkedni, megérezte a hetet és visszabeszélt, de akkor sem kapok be ilyen korán zselét, ennek még a szombati szalonnából mennie kell.
A terepen elkezdett a hullámzás, pici fel pici le, és ez így ment végig. Aztán 10-nél elértük az újabb komoly kaptatót. Itt már sokaknak voltak gondjaik. Én meg próbáltam a fáradt lábaimmal haladni. Az emelkedő felére aztán a fáradt lábak eltűntek. Csak a hátfájás maradt, aminek meg nem tett jót a táska a hátamon. Végül aztán felérve, egy éles balossal, megindult egy majd 5km-es rázató. Dani a verseny előtt országútizásnak nevezte a dolgot. Hát erre az útra azért elviseltem volna, ha van alattam egy tag. Rázott ütött, kemény volt. Próbáltam engedni amennyire csak bírtam. A lejtő végére jelentős női mezőnyt hoztam be, azonban a legvégén megelőzött egy elég agresszív arc, aki ráadásul még csak be sem volt nevezve, hiszen a rajtszáma valami régi Dunáé volt. A lejtő aljától egy kb 1,5km-es emelkedő vette kezdetét, ahol megint csak a folyamatos előzés volt a reszortom, mire meg nem érkeztem a frissítőhöz. Itt már megint beleütköztem ama problémába hogy nem lehetett az asztalhoz férni. Ledöntöttem 3 izót, egy fél banánt, nápolyit és két pogit, meg a végére egy kis vizet, és megindultam a pálya második részére.
A kezdeti rázatós lefelé után, ismét hullám vasút következett, ahol megint csak gyorsabb voltam a környezetemnél, és szépen törtem felfelé mint a talajvíz, bár erre a részre nem nagyon emlékszem, hiszen fülembe csengtek Csabi, Matri, Dani, Paul figyelmeztetései, hogy a Nagy-villámi DH jobb bal kanyar mennyire veszélyes, no meg, hogy a végén ott van az a gusztustalan rámpa a Salamon toronyban. Mindenestre eközben szépen előzgettem mígnem megérkeztem a Bob pályához. Na itt aztán jött egy nem gyenge meredek. Kistányéron mentem neki, és a legmeredekebb részét leküzdöttem, de alig értem fel a betonra, úgy megcsapott a hő, hogy lekellett szállnom, és így abszolválni az utsó emelkedőt.
És jött a DH. Mivel teljesen ráparáztam ezért rendkívül óvatosra vettem az ereszkedést. Szerintem egy óvodás gyorsabban megy le mint én ahogyan kezdtem. Ráadául az első kanyarban, egy kő kimet a kerék alól, megpróbáltam az SPD.t kirántani, hogy megtartsam magam. Nem jött ki, így a majdnem fekvő bicajt kellett megülnöm. Sikerült, de az ánuszom azóta is fáj, annyira megtéptem, alig bírtam visszaülni a nyeregre. A sípálya aljába beérve aztán egy rövid átfutás majd jött a kerítés. Hallottam, hogy jönnek mögöttem. Elengedtem őket, majd jött a nagy kanyar. Hehe engem nem fotóztok esve. Leszálltam és letoltam. Hiba volt, ezt tudtam volna valszeg abszolválni, csak előre beparáztam.
Egyszer csak a Salamon toronynál voltunk, innen már csak vissza a célba, de hol a rámpa. Na nem maradt ki. Buktam is rajta egy percet, mert hogy letoltam, de megvártam a megettem jövőket had menjenek le. Én meg lerobogtam a bringával, Újabb perc. Na innen aztán indult az ereszd el a hajam. A fő utcán meg a bringa úton 30 feletti tempókat abszolváltam. Meg is lett az eredménye, akik leelőztek a Salamon környékén azok végül szinte mind mögém kerültek. A célban Ádám köszöntött, majd hosszasan ecsetelte mekkora király vagyok, 2:14! Nem rossz. Ádám viszont nem tágított, meg akart hívni valamire. Mivel vezetek, ezért a sör nem jöhetett szóba, kólát meg mégsem kérek, így végül egy karton ásványvizet kaptam tőle, amit ezúton is köszönök, így megúsztam egy boltba menetelt.
A verseny utánra svéd asztal volt hirdetve, hát nem jött be, inkább Skót asztal volt, mindenféle teknős kajával. Alma, uborka sárgarépa. Helyette mi a hosszú pihenő után, inkább bevállaltunk egy rántott húst, Ági meg egy sajtot. És hohó Ági. Szárnyakat kapott, helyenként szó szerint, mert az új kormánya lelazult útközben. 2:48. Ilyen közel még idén nem jött. Jó lesz vigyázni, mert megint gyorsul. A heti 4 tekerés ennyit számít nála.
ÉS hogy mi a véleményem? Nem lett a kedvencem. Nem fogom magam összetörni, hogy ott legyek a következőn, ha nincs jobb dolgom akkor igen, de egyébként nem feltétlen. Nem volt túl izgalmas, ráadásul az a rámpa tök felesleges, és én az ilyen épített szutykot nem szeretem.
Utolsó kommentek