Már évek óta szeretnék eljutni a Crosskovácsira, mert hogy rengeteg jót hallottam róla, de a munkám miatt, lévén hogy ilyenkor egyes iskolákban ballagnak a diákok, és nekem eddig ezen kötelező volt részt vennem, nyilván nem volt egyszerű eljutnom egy vele egyidőben rajtoló maratonra. De idén nem volt ilyen kötelezettségem, és mivel a tervezett családi pikniket is elnapolták, így megnyílt a lehetőség, hogy végre kimenjek Nagykovácsiba és kipróbáljam, ezt a sokak által nagyon is dicsért maratont.
Egy kánikulai hét
Mivel a héten 40fokos kánikula tombolt, így nem igazán tudtam nyeregbe vetni magam. Végül csak csütörtökön a HHH-n a CSTSZ-en kerültem nyeregbe, ahol ráadásul Anna rábeszélt a hosszabb pályára, így egy jó 92 perces tekerés lett belőle. A flashback itt inkább az volt, hogy a 3-4km környékén gyakorlatilag, megakartam halni, a kánikula + hidegfront találkozásakor. A szervezetem ezt nem tolerálta, még jó hogy éreztem már máskor is ilyet, így nem ért váratlanul. Ági annyira megijedt az érzéstől, hogy attól félt szívrohama van, és inkább visszacsorgott a célba! Tehát az előjelek nem voltak jók, nem éreztem magamban az erőt, mintha a Miskolc Maratonon a pusztában elvesztetem volna, és még nem talált volna hozzám vissza!
Szombat reggeli herce - hurca
Szombat reggel a család össznépi programjai miatt némi logisztikára is szükség volt. Apa bepakolta a kocsiba anya bringáját, mert hogy az kell Veszprémben, aztán a kiscsalád komplett heti cuccát, hogy a család 2/3-a elmehessen Veszprémbe a nagymamához, hogy aztán 1/3-a tovább menjen Pápára. És apa mindez alatt elmegy maratonozni, mert hogy neki is kell valami program.
A lényeg, hogy viszonylag korán fél 9 felé már kiértem Nagykovácsiba. Rengeteget hallottam Paultól, hogy mi munka van ezzel a maratonnal, így nem lepett meg az a professzionalitás ami fogadott. Ilyen sátrak, amolyan kordonok, minden rendezetten, minden kitáblázva. A főút mellett fém kordonok, rajt szektor táblák, illetve szektor táblák rajzolva a betonra is. Egyszóval profi. A rajtszámon is ráírva a szektorom, illetve a szám, no meg két betű, aminek mostanáig nem tudom mi volt a szerepe. Ellenben amikor átvettem a rajtcsomagot ami összvissz egy rajtszámból állt, kissé hiányérzésem támadt. Egy zselé lehetett volna a csomagban ha már más nem is! Azt tudtam, hogy póló nem lesz, hiszen ahhoz későn neveztem. Megjegyzem, elég durva volt az, hogy vagy másfél hónappal kellett előre nevezni, hogy esetlegesen pólót is kérhess a nevezéshez, ehhez képest Miskolcon ez a határidő egy hét volt. És azért a 6000Ft-os nevezést sem nevezném olcsónak! Szóval azért ennyi pénzért legalább egy zselé beleférhetett volna!
Pozitív élmény volt viszont hogy kirakták, hogy mibe is kerül a verseny engedélyeztetése a területen. Nem olcsó móka, de ha egy tételt: a közút nem rendeltetés szerű használatát kiveszem belőle nem is olyan vészes, az a durván 100 000HUF, egy olyan rendezvényre, aminél ezt talán fedezni is lehet, de nyilván ezt nem az én reszortom eldönteni. Mondjuk szerintem az erdő mindenkié, és azért hogy oda bemehessünk, rohadtul nem kellene egy fillért sem fizetni!!!
Miután átöltöztem és eldöntöttem, hogy hideg van az ujjatlanhoz, illetve kidühöngtem magam, hogy Ági az összes müzlimet kiszedte, vagy odaadta Helkának, bezártam a kocsit és visszakocogtam a célba hátha összefutok ismerősökkel. A REHAB-osokkal sikerült is, így a rajtprocedúráig velük bandáztam, és aztán jött a rajt, ami megér egy külön misét!
Crosszkovácsi rajtprocedúra
Én még ilyen rajtot maratonon nem láttam. Alapvetően egy kényszer szülte, szerintem rendkívül rossz koncepció, beszorítani egy kb. 100m hosszú kordonba az összes versenyzőt, ráadásul szektorokba, ahova főleg a rövidtáv, nem fért be. Úgy álltunk ott mint a heringek, és még volt mögöttünk egy szektor ahol a gyerekversenyzők álldogáltak a szüleikkel, akik nyilván nem tetszésüket fejezték ki amikor a rendezők még hátrébb küldték őket, hogy mi beférjünk a karanténba. A klasszikus rajtzene is elmaradt, mert szegény Ádám igazából azt se tudta, kinek rakja be, az egy két perces indulási közök miatt. Egyébként szerintem annak idején a Bike Adventurán is szélesebb rajt volt, holott ott egyszerre csak 20 ember rajtolt el! Mellette még hangosan bemondta Ádám, hogy az UCI miatt már fejkamerát sem lehet használni a verseny alatt. Kérdem én, miért is? Jó hogy én nem használok, de azért mégis csak jó visszanézni rajta a pályát, amikor valaki feldobja. Még az OX VK-n is van go-pros felvétel liveban a verseny alatt. Tehát most már nem lehet akkor felvenni, kompressziós zoknit, olyan mezt amin nemzeti színű szalag van, ja meg újatlant sem, és még kamera sem lehet nálam. Háát tépjen le bármelyikért, egy UCI bíró aki ennyire komolyan veszi a feladatait, egy tömegrendezvényen. Hisz volt itt olyan srác, aki világbajnoki mezben tekert! Ez a sok szabály megöli a kedvet.
A maraton
10:38-kor megindult a mi szektorunk is. Egy 2 és fél kilis, betonos lejtőzéssel kezdtünk, nagy tányér kónuszon is távolodott tőlem a mezőny, én nem tudom azok mit ettek, meg milyen áttételen tekertek, de olyan nekem biztosan nem volt. De mindegy is, úgyis az első felfelénél befognak tömörödni. Így is lett, betömörödtek, de még hogy, én meg szépen mentem el mellettük, míg nem hátulról: „Középen engedjetek megyünk!” - Mi van, kik ezek az agresszorok, és honnan jöttek? Jah, a 9-es szektor, gyermekverseny, ahol eredmény orientált gyermekek mentek elől, előttük meg még eredmény orientáltabb apukáik, akik agresszívan szétkergették a rövid táv végét, és kiabálva nógatták nagyobb tempóra gyermekeiket! Én is ilyen leszek? Helkának itt takarítom majd az utat? Ha abból indulok ki, hogy foci meg floorball meccsen milyen szinten ordítok a diákjaimnak, nem lennék Helka helyében. Na aztán jött a rövid meredek, ahol olyan tömeg volt, hogy képtelenség lett volna feltekerni, ezért fogtam magam is kiszálltam oldalra. Gondoltam, „menjen el onnan a tömeg, meg menjenek az agresszív apukák is, aki meg tolja, azt úgyis megfogom, a gyerekek eleje meg gyorsan elmegy.” Na ez volt a hiba. Csak jöttek és jöttek, és jöttek. Én meg csak vártam, míg nem azt vettem észre, hogy a komplett rövidtáv tök utolsója vagyok, úgyhogy felpattantam és megpróbáltam feltekerni. Naná hogy a gyerekek befordultak elém, így aztán tolhattam, majd felpattantam és felvettem egy kissé gyorsabb tempót, hogy a kínálkozó réseken átjuthassak, s közben minden kiskölyköt bíztattam. Hamarosan be is fogtam a rövid végét, ami keveredett a gyerekekkel, így egy két helyen megint beszoptam a tekerést, de azért mivel gyorsabban közlekedtem mint a környezetem, így sikerült szinte végig tekerve abszolválni ezt a részt.
És jött a lejtőzés. rózsaszínbe borultak a kövek. Rövides srácok voltak a környéken, csak azért imádkoztam, hogy egy család ne kerüljön be elém. Hát bekerült. Előzni nem mertem a kisgyerek miatt őket, mert még apukát ledurrantottam volna, de a kölykök kiszámíthatatlanok, így mögöttük értem vissza egy két kollegával a célterületre.
Na sebaj, mindjárt kiállnak előlem. Hát ez sem jött be, ez a család rövidtávra nevezett. Megpróbáltam a célterületnél elmenni mellettük, erre még egy családtag várt rájuk egy sihederebb fiú, aki pont amikor előzni akartam bejött a pályára és átkeresztezett előttem. Na jó, ebből elég a következő kanyarnál volt egy csomó hely, elmegyek belülről, még szóltam is, erre apuka felkent a bokorra, de azzal az ütemmel eléjük kerültem és búcsút intettem a családnak, szopjon más mögöttük. Jött a frissítő, nyilván nem álltam meg minek 6 kili után, nem is voltam szomjas. Era ellenben igen, és pont előttem tért vissza a pályára, így lett egy társam. Együtt kezdtük el az emelkedőt, illetve több srác és lány társaságában. A vicces hogy a meredeken a fiúk ugráltak le a vasról, a lányok meg mentek, pont le is akartam egy lányt kerülni, amikor a csaj előtt leugrott egy srác, és a leányző meg reflexből bevágott mellém, engem meg felrakott a földfalra. Jól kezdődik 1 km-en belül kétszer raknak ki a pályáról. Ezt a lányt aztán a következő széles résznél inkább megelőztem. Mint kiderült rám rakta a kereket, meg még vagy 8-10-en, mert Era hamarosan rám kiabált, hogy „milyen szép kígyót húzok magam után.” De egyik sem akart elém menni jó volt a tempó, aztán valszeg szépen kikoptak mögülem. Én meg fogdostam be és raktam le a kollegákat folyamatosan. Volt egy két hullám amit a kanyaroktól nem láttam és elváltottam magam, ami miatt tolhattam rövideket. Végre aztán hárman maradtunk, egy egész normális, meg egy treking gumis csávóval. Jött aztán egy egyenes lejtő, ahol lendületet lehetett venni, na itt sikerült majdnem felbuknom két ároknak köszönhetően, de a FOX megmentett. A trekinges srác a következő kanyarnál kiszállt, majdnem egy fának, épp hogy megtudta fogni, így őt sem láttam többet, meg kérdeztem: jól van mondta persze. Jött egy mezős rész ahol megint lassan mentek a nyomvájú miatt, ezek mindig visszafogtak, végül aztán elértünk egy nagy murvát, ahol gyorsan lekerültem vagy 10 srácot.
Ezek után egy számomra furcsa, 50 szintes felfelé jött, amire nem is számítottam, meg is fingatott rendesen, de nem volt gebasz vele, utána már a frissítő jött. Na itt megálltam, ittam mindent ami volt ettem mindent ami volt, illetve csatlakozott hozzám Paul Gergő, amikor tovább indultam!
A pálya második felének eleje várakozással telt el, vártam a nagy hegyet. Az elején egy jó hosszú murvás dózer várt ránk, amelyben volt egy laza ereszkedés. Helyenként a szervezők még sebesség korlátozó táblákat is kihelyeztek. Mondjuk elgondolkodtam, ha itt 70-el ezen a murván valaki elnyal, akkor mehet is a plasztikaira, hogy a bőrátültetését megcsinálják. De egyszer minden véget ér, így az ereszkedés is, és elkezdet szép finoman emelkedni a pálya. Emlékezetem azt sugallta, hogy a Nagy-kopasz alján járhatunk, így eljött az idő, hogy bezselézzem magam. Meg is tettem. Közben teljes mértékben kialakult a környezetem, amiben talán a legfeltűnőbb egy Cube team mezes fickó volt, aki nem mellesleg nem cube bringán ült. Vele kerülgettük egymást a különböző részeken. Az első meredek kanyarnál aztán jött is a problémám. Úgy kiemeltem a kormányt, hogy keresztbe álltam az úton, ezzel szegény Gergőt is megállítva. A Cubos csóka meg letudott még kerülni, így búcsút is intettem a társaságának. Gergő tanácsára, na ezt sem hittem volna hogy tőle kapok tanácsot, ezentúl kiültem a nyereg elejébe, hogy ne kapjam fel a kormányt. Na ez is szép, régen volt már amikor olyan erős voltam, hogy csak úgy kapdostam fel a kormányt (vagy olyan könnyű?) A bánya után elkezdődőt az igazi mászás. Meg is érkeztünk egy gruppettó hátuljára, amely csapat aztán szépen szét is esett a felfelében. Egy darabig jött Geri velem, majd elment felfelében. Az ifjonti erő! Én szépen a saját ritmusomban tekertem felfelé az emelkedőn, közben szépen kerülve a sporikat. Az aggasztó inkább az volt, hogy mögöttem meghallottam a motor hangját, ami viszont nem jelenthetett mást, minthogy bizony közeleg a hosszú meg a közép eleje. Idén még nem fogott be ez a társaság, de nyilván itt kicsit más volt a pálya fekvése, és bizony a rajtnál tudtam, hogy ez benne van a pakliban. Először két wabererses, majd egy csomó fokuszos men el mellettem. Közben volt egy rövid tolás, egy hordalékos katlanban, majd pedig a hegy tetejét könnyedén sikerült kitekerni. Jött a frissítő, igazából nem igényeltem semmit, de mivel a frissítős lány olyan kedvesen tartotta felém a poharat, elvettem és menet közben ittam meg, ilyet még úgy sem csináltam, ki kellett próbálni! Felérve a Kopaszra, aztán jött egy lejtőzés, le a Vörös pocsolyásig. Itt ismét Katica bogárrá vált az erdő a rengeteg felfestés miatt, de nem volt baj legálább láttm a köveket a talajban. Leérve a Vörös-pocsolyásra elérkezetnek láttam egy újabb zselé elfogyasztását. Már csak azért is, mert emlékeim szerint vissza fogunk mászni 550-re mint az előbb, és ehhez úgy éreztem szükséges. Egy nagy mező szélén kőkemény biztatást kaptam: „Hajrá tájfutók!” (Naa! Nem vagyok én bokorugró!), majd a „Tájbringások a legkeményebbek!” Ezek a beszólások újabb erőt adtak, még egy mosoly is belefért. Nyilván a Luby-designes mez már távolról felismerhető, és ez bizony ezt eredményezi! Vártam az emelkedőt és csak nem jött. Ugyan egy viszonylag lapos elnyújtott felfelén haladtunk de komolyabb emelkedőt nem tapasztaltam. Közben a GPS-re ránézve már 500-as magasságnál jártunk, nem is lesz itt emelkedő. Aztán átbuktam a gerincen, és elkezdődött a nagy zuhanás lefelé. Meg is lepett a 6km-es tábla, ilyen közel lennénk? Hát igen. A lejtőzés közben hallottam, hogy valaki hátulról közeleg. Paul Gergő volt. Szépen elment mellettem, én meg utána, de igazából nem őt üldöztem, hanem látótávolságban mindig feltűnt egy - egy rövides, őket akartam befogni. Jelentem sikerült. Aztán megjött a már a felvezető körből ismert köves single track. Már jó korán hallottam, hogy hátulról ordítanak: „Pálya, engedjetek!” Megjött a közép eleje. Ahol tudtam félrementem a srácok elől, na nem azért mert annyira lassabb voltam náluk, de hozzájuk képest nyilván feltartó erő voltam, így had menjenek. Azon gondolkodtam közben hogy ezekben abszolút nincsen félelem? Biztos van. Pedig én is engedtem a vasat, de úgy ahogy ezek mentek én nem mertem.
Az utolsó beszűkült részen aztán már nem jött senki. Valószínű elfogyott ez a közepes boly. Beérve a kastély parkba, nagytányéron haladtam, ment a gép ezért nem fogtam vissza magam. Kb 150m-el a vége előtt megláttam a cube-os csókát. nagyon lassan ment, én meg sebességgel. A pálya elválasztónál aztán el is suhantam mellette. Illik nem illik nekem jól esett, nem mintha múlt volna rajta valami!
A célba érve aztán ismét összefutottam a komplett REHAB teammel, illetve Jucussal, és Gerivel. Felvettem a célkulacsot, amiben magnézium volt, kellett. Megnéztem a bringa mosót, hogy tényleg szuper e, az volt. Ezután megpróbáltam kinyomozni milyen tápot adnak a rajtszámra, aztán Geri és Era is felhomályosított hogy itt nincs kaja a verseny után. Na ez furi. Olyan maratonon még nem voltam ahol nem adtak kaját rajtszámra. Háát most ezt is megéltem. Nem azt mondom hogy erre éptettem a napomat, de azért jól esett volna, némi meleg étel, mielőtt elindulok levezetni Veszprémbe. Így aztán maradt a csabais töltött párna a kocsiban, amit elve nem akartam volna megenni, lévén szénhidrátok tömkellege van benne, de éhesen csak nem vezetek le Veszprémbe.
Összegzésként azt mondom jó volt. Talán a legzseniálisabb pálya, mert nem a betonról szól, hanem igazi terep bringázás. Remekül ki van jelölve, Paulék rendkívül sokat dolgoztak rajta. Lekaszálták a füvet ahol kellett, feltöltötték a keréknyomokat, egyszóval szuper pálya. Rendkívül profi szervezés, rendkívül profi célhelyszín. De mellette az élményből sokat kivesz a rajt procedúra, hogy egymásra indulnak a mezőnyök, így nálad erősebbek egyszer csak hátulról a legkellemetlenebb pillanatban tömegével zúgnak rád. Ugyanígy kivesz az élményből, hogy a pálya jellegéből adódóan, a közép és hosszútáv a legkellemetlenebb lefelében taccsol bele a hátába a technikailag sokkal gyengébb rövid hobbisákba. (Nem feltétlenül magamra gondolok, mert én tudom mit és hogyan tudok bevállalni, és hogyan tudok félre állni, de sokan a rövid mezőny második feléből ellenben nem!) Nekem, persze most vessetek meg, hozzátartozik egy ilyen jellegű versenyen, hogy a megszokott dolgokat megkapom a rajtcsomagban, minimum egy zselé vagy műzli jól esett volna benne. Egyébként szerettem volna pólót is rendelni, de mivel a család miatt csak május közepén dőlt el hogy tudok indulni így ez az opció már eleve nem is létezett, mert az április 30.-ei határidő ehhez túl korai volt! A végén viszont egy meleg étel nagyon jól esett, volna.
Hogy jövőre ott leszek e? Ha időm engedi természetesen mert iszonyatosan tetszett és nagyon profi volt. De sajnos valószínűleg nem fogja, mert tuti ballagásra kell mennem. Sajnálni fogom mert ez egy kegyetlen jó pálya.
A nap krónikájához még hozzátartozik, hogy este Ágiért átugrottam Veszprémből Pápára, ahol sikerült tök véletlen belefutnom egy 30Y, Vad Fruttik koncertbe, és ez az esemény még egészebbé tette a napomat, nem beszélve hogy Elefántcsontpart is nyert az éjjel! J
Utolsó kommentek