A hétvégén pihenőként nem maratonra sikerült eljutni, hanem végre tájbringa versenyre, és végre nem rendezőként, hanem maximálisan kiélvezve, mint induló! A versenyek Szlovákiában, Pozsony környékén lettek megrendezve, ami garantálta hogy szintben nem lesz hiány, ezért nem bízva a véletlenre a szenvedést, openbe neveztünk Ágival, gondolva csak lesz belőle egy technikásabb válfaj, amiért érdemes elrándulni a Szlovákokhoz, hááát lett!
Na de kezdjük megint a hét elején. Erre a hétre igencsak besűrűsödtek a programok, ráadásul volt olyan időpont amikor 3 helyen kellett volna egyszerre lennem, ami nyilván eléggé necces hogy nem jön össze. Először is már a hét elején szalma maradtam, mivel a családot a nagymamánál hagytam, sőt még az autómat is! Tettem ezt azért bátran, mert én sem nagyon voltam a héten otthon, lévén, hogy szerdától péntekig Siófokon üldöztettem a labdát a strandfoci diákolimpián a tanítványaimmal. Mondjuk ehhez még az is hozzátartozik, hogy a keddi edzésük közben nekem sikerült lesérülnöm. Pénteken egy ambulancos fickó a strandon azt mondta nincs eltörve a lábujjam (sokak szerint igen!).
Ennek köszönhetően a héten abszolút nem sikerült vasra pattanni, így egy komplett „pihenő hét” után jöhetett a hétvégi derby!
Az ember azt gondolná, ha egy országban egy évben egy versenyt rendeznek, akkor az összes szenvedélyes tájbringás szlovák megjelenik ott. Hát nem jelent meg. Az össz nevezési létszám 62 fő volt, amiből 7-en mi voltunk meg vagy 20-an az osztrákok, és jó pár cseh, illetve Mike személyében Dán is volt a mezőnyben, nem beszélve a szlovák nemzetiségi törvény miatt franciává lett szlovákról. Persze az alacsony részvételi szám talán abban is keresendő, hogy a verseny kiírása max. két héttel jelent meg a derby előtt, és hát az sem volt valami túl informatív, finoman minimálra vették a versenyt, pedig a terepek megértek volna nagyobb felhajtást, mert hát ilyen zseniális terepeken nagyon ritkán versenyzik az ember!
Középtáv szombat
Reggel kissé elszámoltam magam, mondván két óra alatt Pozsonyban leszünk, és amikor Laura kiírta, hogy bizony 12:58-ra érünk a verseny helyszínére, hülyének néztem robot barátnőnket. Pedig majdnem igaza lett. Caste Červeny Kamen, bármennyire is úgy tűnik nincsen Pozsony mellett, felfelé még vagy 50kili, ami azért nem volt kevés, ráadásul Pozsonytól északra meglepően nagy forgalomba ütköztünk, ami megnehezítette az előre jutást.
A VK-ba érve kb. fél óránk maradt arra, hogy összerakjuk magunkat és elstartoljunk. Ez majdhogynem sikerült is, ha csak nem veszem azt bele, hogy Ág térképtartó nélkül indult el majdnem, főleg miután rájöttünk, hogy bizony nincs nálunk szikszalag. Még szerencse hogy egy kósza leukoplaszt előkerült a kocsi mélyéről ami rögzíthette a térképtartót. Lévén hogy szabad indulás volt, így ahogyan Éva Kralova meglátott a rajtnál, egyből be is parancsolt oda, ennek köszönhetően sem a pulzusmérőt, sem a GPS-t nem sikerült bekapcsolni. Mind a kettőre később a pályán, illetve a pulzusmérőre a célban került sor hogy bekapcsoljam.
A térképet megkapva, irdatlan kis terület, rendkívül sok szépen vastagon láthatóan berajzolt pont fogadott a térképen. Meg is jegyeztem, hogy végre látható a pálya, mert az utóbbi időben sokszor én már nem látom a pályát, csak ha megállok, itt ezzel nem volt gond. Az első pont hot primitívnek tűnt. Naná hogy elhibáztam. Vagy én vagyok nagyon gyors, vagy a szemem rossz és nem veszem észre az útkereszteket, de a hétvégén többször is mentem el úgy útkereszt mellett, hogy abszolút nem vettem észre. Itt is ez történt, sejtettem én hogy nem jó helyen vagyok, de mivel jött egy nekem megfelelő ösvény balról, amin ráadásnak pont is volt, le is zúztam rá, aztán persze helyre is raktam magam és vissza dzsanáztam a saját pontomra, pont az ellentétes oldalról ahonnan akartam. Ez egy laza egy perces hiba volt. Innen aztán nagyon figyeltem, hogy jól csináljam.
A térkép egyébként a hagyján kategória volt. Az utak megfelelőek voltak, minősítés ügyileg, de a szélességükkel voltak gondok, ezek meg is zavartak mindannyinkat, hogy mintha néha totál fordítva jelölték volna a szélességet. A 2-3-4 egy nagy DH volt lefele. Egy helyen a 4-es előtt elbizonytalanodtam, hogy hol is vagyunk pontosan, de nem nyelt el az erdő és a pont meglett. Az 5-re mindenkivel beszélve az egyik bermuda háromszögből, én jöttem ki megfelelő úton, ami egy olyan technikás lefele volt, hogy majdnem sikítottam, hogy itt hogyan jutok le, de vason maradtam. Jött a pálya legdurungabb átmenete, a terep aljából feltekerni a legtetejére, mindezt egy átmenetben. Ha most odateszem, hogy ez az átmenet 15 percembe került az 50-ből, akkor eldönthető hogy igen meghatározó volt a pályán. Ha viszont felmásztunk le is kellett jönni. Így a következő 3 átmente maga volt ismét a DH! Itt komoly hibát csak akkor követtem el, amikor nem találtam a 8-ra bemenő dózert, köszönhetően, hogy az erdőművelők a bejáratra hánytak több köbméternyi kivágott fát. A 10-re ismét sikerült egy kisebbet hibázni, és túlmenni a felmenő ösvényen, de ezt betudtam a 7500-as térkép sajátosságainak. Innen egy újabb mászás következett, aminek a végén megfogtam Bunyik urat, majd a végjátékban véglegesen utolérve, együtt roboghattunk be a célba. Kihajtottam magam, de jól esett. Nagyon jó pálya volt, gyönyörű terepen zseniális utakkal. A térkép ugyan hagyott kívánni valót maga után, de ez a terep tetszett idén a legjobban eddig. Az EH-n ráadásul a magyar küldöttség begyűjtötte a díjként kitett alkoholok 75%-át is, a maradék 25% Mikenak jutott aki az elitet nyerte! Egyébként Open Longban kiírhattuk volna, hogy family kategory mivel Ágival ketten indultunk, és így család állt a dobogón!
A verseny után megpróbáltuk elfoglalni az elméletben le is meg nem is foglalt szállásunkat. Amikor a panzió elé értünk már láttam, hogy itt gond lesz, mert túl sok autó állt előtte. Viszont ahogyan Ágival oda oldalogtunk és becsöngettünk, megjelent egy terepjáró, amiből kipattant egy igazi tirpák, aki díszes szláv nyelven lenyúlta a maradék 4 helyet. Az öröm az ürömben, hogy az amúgy sem lett volna elég 6-unknak. Így autóba pattantunk, és lecsorogtunk Pezinokig, ahol Ági találomra választott egy helyet, amiről aztán kiderült hogy egy három csillagos lovardás Hotel, így ezt is kilőttük. A következő választás is érdekesnek bizonyult, merthogy már a kapu is atombiztonságinak tűnt. Dani előtárta kívánalmainkat, amiért 21€-ért kínáltak szállást reggelivel. Nagy duzzogva, de elfogadtuk. Miközben a szobákat mutogatta, az amúgy számomra nem túl szimpatikus tulaj, még jött a lehúzás újabb momentuma amikor kijelentette hogy 4€/kocsiért be is parkolhatunk az udvarra. Na ez már több volt mint kellemes, így aztán Ági behúzta a féket, és dobtuk eme szállást is. A következőt én választottam, ami viszont egy olyan lepukkant pályaudvar melletti étteremre mutatott, ahova még főiskolás koromban sem tettem volna be a lábamat, így a Pezinoki vasútállomáson kezdtünk el netezni, és keresni valami megoldást, miközben útitársaink jelentős része már ételekről és habzó sörökről látott délibábot. Végül aztán egy, vagy 15km-el arrébb lévő szállásra voksoltunk, de szerencsére a következő faluban Benőék kiszúrtak egy panzió hirdetést, amit meglátogattunk, és így laza 15€-ért végre megtaláltuk a szállásunkat. Ráadásul lévén sörcsap is volt a szálláson, magunkba dönthettünk egy megfelelő wellcome drinket. Ezek után vacsi után néztünk, ami szintén nem lett egyszerű. A szálláson is lehetett volna kajálni, de ott épp szülinapi party volt, így a konyha leterhelés alatt állt, ezért mehettünk a faluba. A falu éttermében éppen esküvő volt, mint ahogy minden településen esküvőkbe ütköztünk, így az kilőve. A főtér mögött volt egy restaurant, de kijelentették kaja nincs, viszont, egy nem kicsi fiatal ember útba igazított minket egy pizzériához, így arra esett a voksunk. Azt nem is gondoltuk, hogy a pincér lány netán konyít valamit emberi nyelvekhez is, „de az ezek mi a faszt jöttek ide!” kifejezés az arcán, sokat elárult róla. Na minden esetre sikerült mindegyünknek egy pizzát és egy két sert a szervezetébe tenni, és máris kerekebb lett a világ. A szállásra visszaérve még ezt kiegészítettük pár korival, majd a lefekvés mezejére léptünk. Lévén hogy a szoba TV-en nem találtam meg a meccset így lemaradtam a VB eddigi legjobb meccséről a Német –Ghánáról, de ez van.
Pontbegyűjtő vasárnap
Vasárnap tök másutt Pozsony nyugati erdeiben került sor egy pontbegyűjtőre. A VK megtalálása is gondot okozott Laurának. Éreztük, hogy jó helyen vagyunk, de olyan zsákutcákba mentünk be, ahonnan nem volt könnyű kijutni, a pozsonyi paneldzsungel közepén. Végre aztán meg lett az iskola, aminek a testnevelési felszereltségéért háát, nagyon sok mindent megtennék. Nekünk sajnos ilyen nincs, pedig … A rajt cél sem a VK-ban volt, némi szint abszolválásával lehetett eljutni a rajtba. A térképet felvéve aztán ért az első meglepetés. Pontbegyűjtőhöz képest már az elején volt egy kötelező átmenet benne. Mivel nem tűnt túl bonyolultnak, így nem raktam össze előre a pályát, csak arra koncentráltam minél kevesebb szintet szedjek be. Mondjuk lehet ha tudom a pálya elején, hogy az OL pályát az eredeti helyett lerakták az eggyel kisebbre, és nem 500 szint lesz a pályában, akkor lehet nem szúrom el így a pont összerakást, mint ahogyan megtettem. Az is segített volna ha nem hajtom le a méretarányt, de mivel 20 000-nek sejtettem a térképet, így ezzel nem foglalkoztam, pedig …
Az egyest már megint hibával követtem el, lévén hogy rengeteg út, megint egy kanyarodó térképrajt, is nehezítette ezt a kis átmentet.
Aztán az 1-esen megálltam és megpróbáltam összerakni a pályát. Túl egyszerűnek tűnt, és kerestem benne a trükköt. Úgy megkerestem a trükköt, hogy én raktam bele saját magamnak. Az elején még szép csigavonalban felfűztem még két pontot, (34,35) majd a 4.-nek egy olyat választottam, aminek az oka csak az volt, hogy ne keljen sokat mászni, ezért gyorsan bevállaljuk.(54) Kijőve a pontról a 2 szintvonal olyan Himaláját takart, hogy elkellett volna egy köteles rögzítés a mászáshoz. Ezek után megint szépen fűzögettem fel a pontokat, kisebb tájékozódási hibákkal (32), de amikor 7 út vezet ki egy útkeresztből, akkor ember legyen a talpán, aki a jóból jön ki, pláne úgy, hogy az nem is a keresztből, hanem később vált ki. Ezek után aztán jött a felesleg. Egy nagy dózeren elzúztam két pontért (31,41), köztük a pusztán szopatásként kirakott 41-ért. Hogy aztán ugyanazon a dózeren visszamenjek. Ágit is itt láttam a pályán. Ezek után aztán elkezdtem önmagamat szopatni. Az hagyján, hogy most fogtam meg a legkritikusabb pontot (46), de miután ott rájöttem, hogy ide nem is kellett annyit lemászni, és mennyivel egyszerűbb lenne csak megfordulni és visszamenni, na akkor aztán sikerült az eredeti konok idióta elhatározásom mellé állni. Szépen legurultam a lakottra, hogy onnan aztán betonon mehessek kicsit felfelé. A kicsit felfelé gyakorlatilag 2 kisebb és egy nagyobb Himaláját jelentett, ahol betonon, olyanon mentem felfelé, ahol az első kerekemre felnézni is fárasztott, nem hogy feltekerni. Rájőve mekkora faszságot követtem el, ezzel egy laza 20 percet hagyva a pályában, végleg turistásra vettem a tempót. Szép lassan elkezdtem végre hiba nélkül felfűzni a pontokat.(45,44,43) Persze itt is mentem el utak mellett, de ezt már betudtam a finoman nem pontos térképnek. Olyan érzésem volt mintha a MAKADO térképéből kivágtak volna egy részt, és a pontokat a kedvenc edző ösvényeikre rakták volna a rendezők, ezzel mondjuk elérve azt, hogy mindenhol kifejezetten élvezetes bringázásra volt lehetőség. A pálya vége aztán szépen lefelé ment. (33,55,39) Egy szűk völgyben húztam, lefelé amikor Mike valami űrtempóval elvágtázott mellettem, próbáltam távolról követni, de én nem mertem 70-90-el engedni a vasat lefele!
A pálya legvége aztán felfele vezetett. Szépen felfűztem a maradék 3 pontot (37,42,100), tudván, hogy extra szart jöttem. Míg nem megjelent a befutóra Soma velem szemben, aki 5 perccel rajtolt előttem, így megjött a kedvem és örültem. Persze hamar kiderült, hogy Soma nem ugyanazon a pályán repesztett mint én, így az örömöm hiába való volt. Mindenesetre ekkora hibákkal is sikerült az 5 főre kibővült mezőnyben megnyerni az OL-t.
A díjazás parádés volt. Az hagyján hogy hozzánk vágtak egy újabb üveg alkoholt, de mellette kaptunk egy zacsit, amiben fejenként 3 zselé plusz x mennyiségű tömörebbnél tömörebb energia snack volt található. Szerintem az idei év össz energia készletét sikerült hozzánk vágni, pláne hogy Ági is kapott a második helyéért szintén egy adaggal.
A lényeg a lényeg, hogy voltak hibák mind a pályában mind a térképben, mind bennünk. De megérte, zseniális terepek, zseniális utak, zseniális hétvége. Aki otthon maradt bánhatja.
Utolsó kommentek