Puffy blog

Címkék

Utolsó kommentek

Életem első Apa napja

2014.12.17. 23:58 puffybike

Életemben először kivettem egy GYUSZ-t tényleg arra, amire való, mivel a család hölgy tagjai vagy vizsgára készültek, vagy épp a természetet járták és teázgattak! És mi lett az eredménye? Szinte csak pozitívum, jártunk erre, arra, elintéztünk ezt, azt, amire munkaközben egy perc időm sincs, és a kisasszony szinte mondhatni partner volt benne.

Persze minden apának asszem ilyenkor csak egy igazén komoly kérése van, egy ilyen napon, hogy azt a 6 órát bírja ki a pici lánya, anélkül hogy olyat tesz a pelusba, amilyet grizly nem csinál. Jelentem Helka nem bírta ki. Kb. hazaérce a hosszúra nyúlt sétából, látta el apát a kis ajándék csomagjával, és mondván hogy apa látta, már hogy ezt a család nő tagjai milyen könnyedén is csinálják neki látott.

  •          Az első lépés hogy az overálból sikerült kivetkőztetni a kisasszonyt, persze a lakás különböző pontjain különböző ruhadarabokkal.
  •          Második lépésként harmadikra sikerült is úgy elkapni, hogy a pelenkázón kössünk ki, ahol persze rájöttem, hogy az apa számára rendszeresített felhúzós pelus nincs a közelben, és lévén nem vagyok túl tájékozott az elhelyezésében, a pelenkázó táskából elővettem a napra szenteltet, ami persze a konyhában volt!
  •          Majd újra elkaptam a hölgyeményt, és elkezdtem letépni a pelust, na hamar rájöttem, hogy a tartalma az nem mindennapi mennyiség, de mellette büszke voltam magamra, hogy a háta közepén nincs a cuccból, ergó jól rajtam fel a pelust a múltkor!
  •          Aztán ahogyan leszedtem megláttam azt amit nem kívántam volt meglátni. Komolyan mondom ennyi sz@rt egy medve, vagy egy oroszlán nem hoz össze, nem beszélve az elefántról! Ráadásul szétkenődve a gyermek komplett alfelén. És a szaga sem volt virág illatú, ráadásnak undorító rothadó savanyított káposztára hajazott, amitől alapból szó szerint hányok, így elfogott az öklendezés. A hányás darabokat vissza nyomva a torkomba, erőt véve, „én ezt ki nem törlöm” jelszóval, ismét a fülembe csengtek drága nejem szavai, „bedugod a csap alá oszt jól van”.
  •          Aha a kis bűzbombát kartávolságra tartva, irány a fürdő, ahol aztán rájöttem, hogy ezt az asszony csak úgy mondja, mert Helka amint meghallotta a vízcsobogást, már menekülni is akart a kezemből. Komolyan mondom, hogy a Bakony marci utsó lejtője nem csavarta annyira a kezemet, mint a gyerek. Meg is lett az eredménye, a gyerek tisztább nem lett, de a mosdó viszont full sz@ros.
  •          Na jó nem szórakozunk irány a tuskabin. Ja de ott még ott a tegnapi tele kád fürdő víz. Apa korábban tusolt tegnap, mint a lánya és elfeledte kiönteni. Na, akkor egyik kézben a gyerek másikkal kiöntés.
  •          Siker. na akkor most kis angyalom bele állsz a tócsába, én meg engedem a tust. Igen ám de az átfolyós kazánnál meg kell várni a meleg vizet. Helka ordít, Apa küzd. Ja azt említettem még hogy ekkor egy body és egy póló is leledzett a hölgyön?
  •          Na végre elkezdtem lecsapatni amit lehetett. Ez ragadt, mint állat. Helka sem volt éppen nyugodt, de sikerült. Apa kimosta a gyereket a sz@rból.

A visszacsomagolás már viszonylag egyszerűbb móka volt, ha azt nem számolom oda, hogy mindig a legutolsó megtalált ruhadarab volt a megfelelő, illetve, hogy mindez alatt nyugtatásként, egy 50-es nedves törlőt, a kisasszony kirángatott, de letojom, majd az anyja keres helyette másikat.

Eredmény: A gyerek tiszta, már amennyire apa képes volt kitisztítani. A lakás egy komplett felfordult babaruhatár, itt egy ott egy ruhával. A fürdőszoba úszik a kakiban. Apa meg úgy lefáradt 20 perc alatt, mint a Trans Hungaria Maraton legvégén.

Persze a gyermek vigyorogva, felöltözve, tisztán, átmegy a nappaliba és mint aki jól végezte dolgát, leül a fotelba nézi a TV-t, apa meg hullaként fekszik mellé a kanapéra, és ahogy ezt megteszi belép nagyi az ajtón …

Tanulság! Imádok apa lenni, de ha még egyszer valaki apa nap előtt, csülkös bablevest etet a gyerekkel, azt … hát azzal nem is tudom mit csinálok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://puffybike.blog.hu/api/trackback/id/tr556993785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása